Get Adobe Flash player

Anyák napja, gyereknap 2013.05.052013. május 5-én vasárnap ünnepeltük egyházközségünkben az anyák napját. A tíz órakor kezdődő Szent Liturgián a családok közösen vettek részt, az evangéliumból és az utána elhangzott prédikációból lelkileg töltődtek, hallottak arról, milyen fontos a család nemcsak a mindennapi életünkben, de a társadalomban és Istennek főleg, aki szeretne velünk együtt élni és segíteni a családok életében.

A Liturgia után a templomban összegyűlt gyerekek előadták az édesanyáknak örömet szerezni akaró előadást, melyben énekekkel, versekkel éltették édesanyjukat.

A rendezvény során nagy hangsúly volt fektetve az együtt ünneplésre, ezért nem csak az édesanyáknak, de a gyerekeknek is tartogatott meglepetéseket az ünnepi nap.

 

Autókkal, egymást segítve, mindenki eljutott a Szirmabesenyő mellett fekvő hegyen lévő lovardába, ahol finom ebéd várt minden résztvevőt. Az ünnepi hangulatot emelte a nyertes TÁMOP program megvalósult projektjeinek ismertetése, majd a finom ebéd után a gyerekek örömére Hegyljai Sándor bűvész úr mutatványai. A művész úr rendkívül felkészülten tudott hatni nem csak a gyermekekre, de a felnőttekre is. Bevonta a jelenlévőket a mutatványokba, a gyerekek szinte szőlőfürtökben csüggtek rajta az előadás folyamán.

Mindezek után a családok nem széledtek szét, hanem a tangóharmonikás zenei aláfestésével az ottmaradók elénekelték kedvenc népdalaikat. Egészen késő délutánig nyúlt a program.

A gyerekek eközben a lovardában felülhettek póni lovakra és szakértő állatgondozók segítségével körbe-körbe biztonságosan lovagolhattak a fedett arénában, vagy éppen sétakocsikázhattak.

Összefoglalva a napot, mind a gyerekek, mind a szülők arcán elégedettség tükröződött, hogy újra összegyűlhettek a családok, erősítve egymás között lévő kötelékeiket. A gyerekek ismét egymásra találhattak a játékban. Mindez erősíti egyházközségünket, hiszen a közös élmény során kialakult kapcsolatok vasárnapról vasárnapra kifejtik hatásukat. Ottmaradnak a templom előtt beszélgetni, erősödik a közösségtudat.

Facebook

Keresés

Elérhetőség

3711 Szirmabesenyő,
Iskola utca 26.

Parókus:  Polyák Imre
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszám:  (46) 421-691

Az oldalon lévők

Oldalainkat 9 vendég és 0 tag böngészi






"Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn" nyertes projekt.

Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: "Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn"
Azonosítószám: EFOP-1.3.7.-2017-00029
2018.02.01-2021.01.31.



"Hittel a szirmabesenyői családokért" nyertes projekt.
Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: Hittel a szirmabesenyői családokért
Azonosítószám: TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0192