Get Adobe Flash player

EFOP programunk keretében bonyolítottuk le a mikulás programunkat. Ezen a vasárnapon a gyerekek gyújtották meg a 4. gyertyát a 6-ból, a kántorasszony énekével kísérve.

Nagy Vencel mikulás váró verset mondott a Szentmise előtt.

Az ünnepi szentmisén Dr Szarka János parókus atya prédikációjában elmondta: „ Az idei évben az adventi koszorú negyedik gyertyájának meggyújtása különleges, hiszen egybeesik a gyermekek által hatalmas izgalommal várt, piros ruhás, fehér szakállas Mikulás eljövetelével, azaz Szent Miklós püspök ünnepével. A meggyújtott gyertya felhívja figyelmünket az ajándékozó szeretet fontosságára. Sokszor úgy gondoljuk, hogy mindaz, ami számunkra természetes és megszokott, azt mindenki megkapja környezetünkben. De talán a mi utcánkban is vannak, akiknél az ajándékozó szeretet bármilyen okból, de ebben az évben sem képes megmutatkozni. Legyünk hát figyelmesebbek a karácsonyt megelőző időszakban. Vegyük észre a rászoruló embertársainkat, s talán általunk érkezhet meg egy-egy család számára ebben az esztendőben az a Remény, amelyet Krisztus születése elhozott ebbe a világba.” 

A Szentmise után a gyermekek mikulás műsora következett, amiből megtudhattuk Szent Miklós mikor élt, és az ő jócselekedeteit is.

Majd egy Gősi Vali vers hangzott el: Levél a Mikulásnak.

Van egy titkom, s most

megosztom veled,

Kedves Mikulás!

Az sem baj, ha ez a titok

ezután már nem lesz más,

csak egy kislány kívánsága,

- minden évben, Mikulásra -

aki mára megtanulta,

mi a legszebb, mi a jó.

 

Cukorkát és diót kaptam

tőled mindig, s mogyorót,

de a legszebb mégis az volt,

mikor anya átölelt egy

téli esten, s csizmámat

míg kifényezte, elmondott

egy valóságos, szép mesét.

 

Igaz mese volt ez arról,

hogy a legszebb ajándék

ha az ember szeretetét

- szíve kincsét - osztja szét.

Kapni öröm - mesélt anya -

a boldogság mégis az,

ha a szívünk rejtekében

élő kinccsel - szeretettel -

gazdagítunk másokat.

 

Ím, a titkom átadom most,

vidd és hirdesd, jó utat!

 

Add tovább az el nem fogyó

mesés ajándékokat!

Így lesz egyre jobb a világ,

egyre szebb és boldogabb,

puttonyodban édesebb a cukor,

csoki, s gyerek, felnőtt

szíve, lelke - mind többet ad -

gazdagabb!

Majd a kisebb gyermekeknek és a nagyobbaknak is mikuláscsomagot adott át a mikulás.

További képek ide kattintva elérhetőek.

Facebook

Keresés

Elérhetőség

3711 Szirmabesenyő,
Iskola utca 26.

Parókus:  Polyák Imre
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszám:  (46) 421-691

Sticky Banners

Az oldalon lévők

Oldalainkat 5 vendég és 0 tag böngészi






"Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn" nyertes projekt.

Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: "Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn"
Azonosítószám: EFOP-1.3.7.-2017-00029
2018.02.01-2021.01.31.



"Hittel a szirmabesenyői családokért" nyertes projekt.
Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: Hittel a szirmabesenyői családokért
Azonosítószám: TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0192