A karácsonyi ünnepkör második programeleme volt a gyermekek által nagyon várt mikulás, ami az EFOP projekt keretén belül került megrendezésre 2019 decemberében is.

Ezen a vasárnapon gyújtották meg a gyerekek a 4 gyertyát is. Majd a Szentmise után műsort adtak. A gyermekek a Csodatévő Szent Miklós tropár énekére vonultak be.

A narrátorok elmondták, hogy ki volt Szent Miklós, mikor élt és hol volt püspök. Adakozó szeretetéről ismerjük és emléke csodatevőként maradt fenn. Pedig ő bizonyára nem ezt akarta. A hitnek szabálya, a béketűrésnek példaképe és az önmegtagadásnak tanítójává kívánt lenni, ahogy liturgikus szövegünk is megfogalmazza róla. Valóra váltotta életében Jézus tanítását: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.”

Minden gazdagságát kicsinységnek tartotta, vagyonát szétosztotta a szegényeknek, adakozó szeretete példakép előttünk. Mi azonban nem vagyunk gazdagok, nem tudunk vagyonokat adni másoknak. Mégis van, amit adhatunk, egy nem várt szeretetcselekedettel, egy valódi jóságból fakadó gesztussal mi is csodát tehetünk embertársunk életében.

Jézus tanítására már sokan mondták, hogy nehéz megvalósítani. De nagyon sok minden van, amihez nem kell pénz, gazdagság, mégis adni tudjuk egymásnak, szeretetből és őszintén.

Ezek: mosoly, kedvesség, őszinteség, barátság, figyelem, meghallgatás, segítség, vigasztalás és ölelés.

Szent Miklós hittel vallotta: Szeressétek egymást mert a szeretet Istentől van. És példát is adott nekünk életével.

A gyerekek részére parókus atya osztotta ki a várva várt mikulás csomagokat, a szép műsor után.

További képek ide kattintva elérhetőek.

Facebook