A tanítványokon kívül asszonyok is voltak néhányan, akik követték Jézust tanító útjára, s még vagyonukból is gondoskodtak róla. Ők voltak azok, akik együttérzéssel, az anyai szív szeretetével, utolsóként kitartottak a Keresztrefeszített mellett, s ők lehettek a feltámadás első hírvevői és hírvivői is.
Ezeknek az asszonyoknak, némi férfi besegítéssel, pénteken délután sebtében kellett elvégezniük a temetést. Szürkületkor ugyanis - amikor már láthatóvá vált az ún. esthajnal csillag - beállt a szombat, amely az ószövetségi választott népnél Isten gondoskodására emlékeztető pihenőnap volt. Így a temetést nem tudták úgy befejezni, ahogy azt az ősi szokás és szívük szeretete diktálta. Ez nyilván nem hagyta őket nyugodni, ezért az első adandó alkalommal, vasárnap hajnalban - amely akkor még közönséges munkanapnak számított – elindultak, hogy bepótolják a Szent Test olajjal való bekenését.
Csodálnivaló az a hit és egyszerűség, bátorság, amellyel az asszonyok pirkadat előtt, sötétben, amikor még szinte mindenki alhatott, elindultak a temetőbe, hogy elvégezzék azt, amit a szívük és szeretetük diktál. Csendesek és szelídek ők, de él a lelkükben az ősi törvény, hogy a holtakat méltó módon kell eltemetni, velük kapcsolatban mindent rendbe kell tenni. S ők azonosultak ezzel a törvénnyel. Ahogyan a szelíd víz mindig utat tör magának, s lassú víz partot mos alapon olykormég sziklákat is szétrepeszt, úgy tették csendben, de szívósan a dolgukat. Minden látszat és gyengébbik nem-et emlegető szólam ellenére nagy erő van bennük, amely nem ismer akadályt.
Pedig nem volt veszélytelen a vállalkozásuk, hiszen, az Evangélium szerint, őrök vigyáztak a sírra, s a bejáratra hengerített kő elmozdítása is nagy feladat elé állította őket. Mégsem számítgattak, hogy majd akkor megyünk, amikor mindent megszerveztünk, amikor majd elfogadhatóbbak, vagy ideálisabbak lesznek a körülmények. Egyfelől logikátlanságnak tűnik viselkedésük, másfelől inkább logikán felülinek mondhatjuk. Az Úr pedig megadta, hogy ez a nagy hit elnyerje jutalmát. Megáldotta törekvéseiket, Ők lehettek a feltámadás első hírvevői és hírvivői.
Ma is sokat temetünk. Ma is nagy szükség van erre a gondoskodásra, de nem csak az elmenőknek, hanem a továbbélőknek is, hiszen nem mindegy milyen alapokon nyugszik az élet folytatása. Illyés Gyula mondta egyszer, hogy a történelem igazi hősei az asszonyok… Mennyire igaz ez a kenethozókra, de végül is minden nőre és asszonyra. Jó persze, ha nem csak a múltra, hanem a jövőre is vonatkoztatjuk e gondolatot. Annál is inkább, mert az író azt is megjegyzi: A családok felemelkedése és lezüllése mindenkor az asszonyokon múlik… Hasonló dolgot fogalmaz meg a nagy hitszónok Barsi Balázs atya is az élet elfogadása és továbbadása kapcsán: a lányok és az asszonyok az egyedüli megmentői az emberiségnek.
Nagy tehát a felelősség, de ugyanakkor nagy a lehetőség is. Reméljük, hogy a felemelkedés útján tudunk majd haladni. Kapunk is hozzá erőt, ha a Feltámadott segítségét kérjük, aki a sírból való kiszállásával a kenetvivők életének is célt, küldetést, örömet és boldogságot adott.
Kenetet hozván temetésedhez az asszonyok, korán reggel a sír felé igyekezve, titokban, mert féltek a zsidók haragjától, és látván a katonai őrizetet. De a gyönge természet túlszárnyalta a férfias bátorságot, hiszen a résztvevő lelkület kedves az Istennek. Ezért ők illő módon így kiáltottak: Kelj föl, Uram, segíts meg, és szabadíts meg minket a te nevedért! (Feltámadási leülő - Húsvét 3. hetének csütörtökjén)